Varga Mihálynak sem kell tovább izgulnia, ha egyáltalán izgult
A nemzetgazdasági miniszter fővárosi körzetében is fordulhatott volna a választási eredmény - de persze nem fordult.
A nemzetgazdasági miniszter fővárosi körzetében is fordulhatott volna a választási eredmény - de persze nem fordult.
A feldolgozottság Budapest III. kerületében is száz százalékos: a fideszes, Heineken-csillaggyűlölő Menczer Erzsébet csúnyán alulmaradt.
A szavazatok újraszámlálását, a többséget kisebbségbe szorító választási rendszer átírását, szabad sajtót és demokráciát követelő tüntetést tartottak Budapesten szombat este az Operától a Kossuth térre vonulva. Egy új választás a cél, az eszköz pedig az utcára vonuló tömeg - mondták a szervezők. A Himnusz és az Örömóda eléneklésével zárult a rendezvény. Sokan elindultak haza, mások még maradtak, az Oktogonon pedig zenés buli kezdődött. Az eseményeket alábbi élő közvetítésünkben követhette..
Lázár János, Kunhalmi Ágnes, Hiller István és Kocsis Máté például már biztosan nyert.
Az LMP-s Csárdi Antal úgy lett a párt egyetlen egyéniben megválasztott parlamenti képviselője, hogy hárman is visszaléptek a javára. Ennek ellenére bírálja az ellenzéket, mondván, teszetoszaságát a szavazók is visszaigazolták. HVG-portré.
Tarolt a Fidesz a határon túli szavazók között, senki más nem érte el még csak az 1 százalékot sem.
Orbán nem megváltoztatni akarta a magyar társadalmat, hanem ismeri, kiszolgálja és a saját céljainak megfelelően felhasználja annak félelmeit és igényeit – mondja Tóth István György szociológus, a Tárki vezérigazgatója.
Még ma megtudjuk a választás eredményét.
A választások utáni első podcastban a vasárnapi eredmények, a következtetések levonása, a jövő kutatása voltak a fő témák. A Fülke vendége Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom alapítója, aktivista.
Orbán Viktor miniszterelnök vicceskedve számonkérte a Nemzeti Választási Bizottság elnökét, amiért a kampány alatt megbüntették. Patyi lapított a miniszterelnök előtt, de kiderült, nemcsak megszavazta a büntetést, de ő terjesztette azt elő. A kínos videó után nem mond le.
Épp időben - írta Facebook-oldalán a Fülöp-szigeteki Davaón élő Kovács Balázs.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt beadott pár kifogást azokban a szavazókörökben, ahol "fura volt az eredmény". Porván helyt is adtak a viccpárt kifogásának, elismerték a jogsértést, noha a helyi választási bizottság elsőfokon elutasította a szavazás megismétlését.
Közeledik a feldolgozottság a száz százalékoshoz, megmutatjuk, mely körzetekben dőlhet el az ország sorsa.
Megvan a száz százalékos feldolgozottság itt is: az Együtt jelöltje, Vajta Zoltán nem fordított.
Az ellenzéki tömörülés elsősorban azt kifogásolja, hogy vasárnap számos szavazókörben történt szavazatlevonás, mivel a helyi választási bizottság hibája miatt az urnában több volt a szavazólap, mint ahányan szavaztak.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) logikus magyarázatokat vár a Nemzeti Választási Irodától a csalásgyanús esetekre, köztük arra, hogy a választókerületi bizottságok elérhetőségét csak a jogorvoslati lehetőség lejárta után tették elérhetővé.
A szürreális választási baki Marcaliban történt.